Egy jó regényhez nem elég néhány híres történelmi személy

Pár évvel ezelőtt egy nyár esti randin arról beszélgettem valakivel, hogy Az évszázad gyermekei című film (Juliette Binoche és Benoit Magimel főszereplésével) tulajdonképpen egy tök szimpla és butuska romantikus film lenne, ha éppenséggel nem Georges Sand és Alfred de Musset kapcsolatáról szólna. Mert ha egykor élt híres emberekről, hovatovább párizsi művészekről van szó, akkor az mindjárt más! Ez egy ilyen csapda, blöff, ügyes illúziókeltés és elterelés. 

Bizonyos szemszögből a történelmi lektűr is ebből a trükkből táplálkozik: Kovács Jóska és Németh Mariska magánéleti problémái nem biztos hogy mindenkit lekötnének, ám ha a férjet VIII. Henriknek  hívják a feleséget meg Boleyn Annának, akkor milyen más az egész, ugye? Na jó, persze, ne legyünk igazságtalanok, végül is nem minden férj végezteti ki a feleségét felségsértésért (meg még akad néhány egyéb apróság, pl, elszakadás a katolikus egyháztól), szóval azért mégsem lehet egy az egyben úgy venni ezt a műfajt, hogy lapos sztorikat turbóznak fel csak azért, mert történelmi személyek a főszereplői. 

Allison Pataki Sissi című regénye esetében azonban mégis úgy érzem, hogy erről van szó. Olvasás közben időnként eszembe jut a két világháború közti magyar filmek azon típusa, amikor a frissensült asszonyka a mézeshetek után csak unatkozik és hisztizik, mi az, hogy a férjének már megint dolgoznia kell? Nem ezt ígérte neki, mikor udvarolt! Akkor azt ígérte, csak őt halmozza el hódolatával! 

Az  alapsztori ismert, ha máshonnan nem, hát Ernst Marischka híres Sissi-filmtrilógiájából. (Apropo, itt említeném meg, hogy Ausztria császárnéjának Sisi volt a beceneve, a két s-es változat e film révén került be a köztudatba. Pataki könyvének eredeti címe pedig: The Accidental Empress - azaz A véletlen/véletlenül lett császárné) A vadvirágként nevelkedő vadóc, makacs, akaratos és öntudatos kislány egy nap Ausztria császárnéja lesz, ami önmagában is egy sor kötelezettség és szabály, de nyakára ül még egy a fiához túlságosan ragaszkodó anyós is. Érvek ellene a fiatalsága, a nem udvarképes neveltetése és alacsony rangja. Tehát elég sok minden, amibe egy az intrikából élő közeg beleköthet és fegyverként használhat fel.(Valójában e téren nagyon is érthető Zsófia főhercegné aggodalma, hisz nem olyan stabil az a trón ott az 1850-es évek elején, alig pár évvel a véresen elfojtott, levert forradalmak és szabadságharcok után  - az ellenfelek, ellenségek minden támadási felületnek örülhetnek.)

Az hiszem, az a legnagyobb bajom ezzel a szöveggel, hogy mintha nagyon távol esne egymástól a szereplők társadalmi szerepe és a magánéleti problémái. Pedig ez a valóságban ritkán választható el egymástól. Mert el-elhangzanak azok a kulcsmondatok, hogy a feleség szeretné, ha férje megosztaná a problémáit vele, na, gyere, mesélj, mi nyomja a szívedet, de két oldallal később már megint történik valami, amikor olvasóként ráüvöltenél erre a regénybeli Sissire (vagyis hát Elizára, mert Ferenc így hívja), hogy nem érted, bazmeg? A férjed egy nagy európai birodalom irányítója, nem pedig egy naphosszat csak vadászgató-lovagolgató-iszogató vidéki kisnemes, akinek egyetlen gondja nagyjából az, hogy nehogy előbb herdálja el a vagyonát, minthogy meghal. Ha ő nem ér rá, annak komoly oka is lehet, nem csak annyi, hogy az anyja áskálódik a házasságotok ellen. (Akármi is derül még ki Ferenc távolmaradásairól a regény során.)  

Allison Pataki regénye egy megromlott házasság és abból a női fél számára egy új szerelem segítségével kivezető történet akar lenni. Csak egyáltalán nem tud azzal mit kezdeni, hogy ezt a sztorit nem mondjuk egy amerikai felső középosztálybeli közegbe helyezte, hanem egy másfél évszázaddal ezelőtti közép-európai birodalom első számú embere családtörténetébe illesztette bele. Míg a Romy Schneider-féle film esetében  (nem véletlen, hogy többször is erre utalok, úgy vélem, a regénybeli  szereplők időnként az ebben a filmben megismert karaktervonásaikat örökölték) egész ügyesen sikerült az osztrák népiesch filmek narratívájával összemixelni az ifjú császárné történetét, itt nagyon is rosszul sül el az, hogy mi mindent  - milyen, akár tipikusan 21. századi problémát - akar a regény az egykoron élt valós személyek elképzelt magánéletébe belesűríteni. 

Ugyanakkor, sűrítési kísérlet ide vagy oda, mégis felszínes marad a történet, csak a felszínt kapargatja a szöveg, nem ér rá "lelkizni", rohan tovább. Mondhatnánk úgy is, hogy túl amerikai. pedig egy sor olyan pillanat van a regényben, ami elég magas labda, hogy kibontsák, kidolgozzák, ám a szerző végül egy-két mondattal elintézi. Például a nászéjszakát. Ami nem azért lenne érdekes, mert jó lenne csámcsogni valami erotikus szövegen, hanem mert ha egyszer ez a történet a nők házasságon belüli emancipációjáról is szólni akar, akkor nem lehet elintézi azzal a nászéjszakát sem, hogy Sissi nem tudta, mire számítson, aztán megtörtént, aminek meg kellett, másnap pedig diadalittasan ébredt, hogy végre tényleg asszony lett. Egyszerűen hiteltelennek tűnik.

Vagy amikor rájön, hogy micsoda szörnyű, hogy Ausztria császárnéjának gyakorlatilag nincs magánélete, az udvarhölgyek révén gyorsabban terjed a hír, hogy teherbe esett (mert olyannyira a mindennapjai részei, hogy azt is könnyedén észreveszik, ha a fiatal nő nem menstruál), mielőtt ő mondhatná el személyesen a férjének.  Ugyanakkor az anyósának ezzel kapcsolatos megjegyzéseire - amik nem mindig a vaskalapos etikettből, hanem a túlzottan nyilvánosság előtt zajló élettel járó nehézségekre adott praktikus válaszokból következnek - nem reflektál, a regény belső logikája szerint ez is csupán az anyós-meny konfliktus része.   

Így ez persze szörnyen hiteltelen. Ahogy összességében az egész történet. Nem a történelmi tényekhez viszonyított milyensége, hanem saját belső koherenciája, saját belső szabályszerűsége okán. Nincs igazán arcuk a szereplőknek, nincs erős, jól érzékelhető karakterük, csak az a néhány klisé, ami aztán ide-oda rángatja a cselekményt. Nem az a gond, hogy magyar történelemről ír sablonos párkapcsolati regényt,  hanem, hogy egy olyan buta történetet ír, ami bármelyik korban, bármelyik ország bármelyik történelmi pillanatában buta történet lenne. 

Pedig sok szempontból jó lenne, ha találkozhatnánk olyasfajta történetekkel a magyar múlt kapcsán is, mint amiket például Philippa Gregory ír a Rózsák háborújáról és a Tudor-korról. Nem hibátlanok, sőt, eléggé hullámzó a szerző teljesítménye, de az a mód, ahogyan kitalálta, hogy egy jóval régebbi történelmi korban élő nő a jelenkori olvasónak meséli el, képzeld, miként másként éltek akkoriban a nők (főleg, ha a király rokonságába tartoztak, ráadásul egy olyan korszakban, mikor az uralkodók családtagokat is lazán kivégeztetettek), igencsak ügyes ötletnek bizonyult.

Erzsébet császárné és királyné alakja is sok-sok regény számára szolgálhatna erős és biztos alapul, csak az a kérdés, hogy aki ezek megírására vállalkozik, mennyire van felszerelve egy jó regényíró eszköztárával. Mert egy történelmi lektűr esetében leginkább  ez számít.



Allison Pataki: Sissi. Helikon. 2015 (Fordította: Csáki Judit, a versrészleteket Nemes Z. Márió)

Fontos: a blogon található könyvismertetések  - nem véletlen az első lendületből címke  - napló formátumba illeszkedő olvasmánynaplószerű bejegyzések.

Hagyományos értelemben vett kritikai írásaimért figyelt a blog oldalmenüjében a friss kritikák menüpontot, a Heti termés rovatot vagy böngészd nyugodtan az eddigi  kritikáimat tartalmazó listát (kattints!)!

Kis ízelítő:
Múltról s jelenről (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól) – prae.hu

Sok hűhó semmiért (Péterfy Gergely: Kitömött barbár) - FÉLOnline

Lehetetlen küldetés (Gärtner-Kertész Tibor: Nagyapám fegyvert rejteget) – kulter.hu
Panelnihil (Joanna Bator: Homokhegy) – prae. hu


Hozzászólnál? Gyere a Facebookra!


>

    

•