Egy főúr halála

If. székhelyi Mailáth György
(1818-1883)
"Jelenleg, 1883 márciusának utolsó előtti napján Magyarország népét egy újabb, minden eddiginél borzalmasabb és döbbenetesebb, véres bűncselekmény tartja lázas izgalomban.
Már virradó éjszaka ismeretlen tettesek meggyilkolták gróf Czernin Györgyöt, az országbírót!"

Ezeket a mondatokat Márton László legújabb, A hamis tanú című regényében olvashatjuk. A tiszaeszlári vérvád körülményeit jellegzetesen "mártonosan" feldolgozó könyvről (melyben ez a  rablógyilkosság csak egy kitérő, epizodikus jellegű fejezet témája) máshol írok majd részletesebben is, most csupán ezért az egy mozzanatért idéztem itt meg. A szövegben említett eset ugyanis valóban megtörtént, Márton csak az áldozat vezetéknevét változtatta meg: Mailáth György országbírót, a főrendi ház elnökét gyilkolták meg 1883 március 29-én saját hálószobájában.


Ki volt Mailáth György?

A történetről nyáron hallottam először egy városi séta során, akkor nem írtam róla, most ezt a másodszori "találkozást" jelnek véltem, így született meg ezt a cikk.

Nem csak az  esemény sajtótörténeti jelentősége ragadott meg - amelynek hátteréről és magáról a nyomozásról is  az én cikkemnél sokkal részletesebben beszámol Szabó Krisztina A személyzet bosszúja: Mailáth országbíró meggyilkolása című tanulmányában -, de kicsit utánaolvastam, ki is volt ez a bizonyos Mailáth országbíró, és úgy gondolom, érdemes ezt néhány bekezdésben feleleveníteni.

A gróf 1818-ban született Pozsonyban. Még a forradalom és szabadságharc előtt Baranya megyében lett al- majd főjegyző. Részt vett az 1839-40-es országgyűlésen - szintén a megye színeiben -, később pedig alispánként tevékenykedett tovább. Mailáthot ugyan egész életében konzervatív politikusként tartották számon,  de már ezekben a korai tevékeny éveiben egy sor, a polgárosodással és modernizálódással kapcsolatos fejlemény köthető a nevéhez, Baranya megyében például az ő javaslatára döntött úgy a megyegyűlés, hogy eltörlik a nemesi adómentességet. Úgy gondolta, nekik kell előbb lépni, nem szabad megvárni, míg az előjogokat és kiváltságokat a népharag erőszakkal szünteti meg.

Ez a gondolkodásmód könnyen eszünkbe juttathatja gróf Széchenyi István közéleti szerepvállalását és az emögött húzódó világlátást is. De nem csupán ez volt hasonló a két kiváltságos helyzetben felcseperedett, de a közjóért felelősségteljesen cselekedni kívánó emberben. Például Mailáth is megjárta a maga nyugat-európai "tanulmányútját", s rá is az angol berendezkedés volt a legnagyobb hatással.

Az 1847-48-as diétán már mint főispán vesz részt, s nyíltan Széchenyi pártjára áll Kossuth Lajossal szemben. A szabadságharc bukása után hosszú évekig birtokait igazgatta, s noha megkeresték a legkülönfélébb pozíciókkal, csak az enyhülés idején az 1850-es évek végén kezdett újra politizálni.

1860-ban őt is meghívták - és elfogadta - több más arisztokratával együtt a Reichsratba, vagyis a birodalmi tanácsba. Ők voltak azok a konzervatív politikusok, akik úgy gondolkoztak, ha engedik őket felszólalni a magyar ügyek érdekében, azzal sokat tehetnek a hazáért. Mailáth tehát egyike  volt azoknak, akik aktívan részt vettek a kiegyezés előkészítésében, például ő tanácsolta Ferenc Józsefnek, hogy hívja Deák Ferencet Bécsbe.

A Monarchia létrejötte előtti utolsó tisztsége szerint udvari kancellár volt 1861 és 1865 között. 1867-től már az új berendezkedésben az országbírói és a felső ház elnöki tisztségét vállalta el és töltötte be egészen haláláig.

Mailáth György nagy támogatója volt a tudományoknak és a művészeteknek. A Kisfaludy Társaság alapítótagja volt, támogatta a Műcsarnok felépítését és Arany János szobrának elkészültét is.  Az Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja volt, a Szent István Társulatnál pedig elnöki tisztséget töltött be.
 

A gyilkosság, mint sajtószenzáció

Az inas és két bűntársa eszelték ki a tervet, hogy kirabolják a grófot, aki a trezorját a hálószobájában tárolta, annak kulcsát pedig a nyakában hordta. A gyilkossá lett betörők tehát készültek rá, hogy valamiféle kényszer fognak alkalmazni a magas rangú állami vezetővel szemben. Végtagjait megkötözték, száját törölközőkendővel tömték be. Mailáth halálát fulladás okozta, de különböző sérülései arra utaltak, hogy mikor még képes volt a mozgásra, védekezett, sőt, megpróbálta lefegyverezni támadóit.

Díszt tér.
(Balra a palota, melyben Mailáth György lakott)
Az ügynek  természetesen óriási sajtóvisszhangja lett.  A közvélemény nehezen akarta elfogadni, hogy csak "szimpla" rablótámadás történt, aminek könnyen belátható a lélektani magyarázata. Ha ugyanis még az ország egyik vezető pozícióban lévő embere is áldozatául eshet ilyesminek, akkor joggal érezheti azt az egyszerű polgár, hogy ő még inkább ki van téve effajta veszélynek. Ebbe pedig nem jó érzés belegondolni, s reflexszerűen reméli az ember, hogy  inkább valami más motivációja volt a tetteseknek (pl. politikai leszámolás, családon belüli bosszú, stb.). Hasonló logika alapján szokott eszünkbe jutni az is egy-egy brutális bűncselekmény kapcsán, hogy biztos nem véletlen, miért épp az az illető vált áldozattá, biztos volt valami a háttérben, amiért "megérdemelte". Ezt a vélekedést látszott igazolni ebben az esetben  - azon túl, hogy természetesen senki nem érdemli meg, hogy brutális rablótámadás áldozata legyen  -, hogy Mailáth magánemberként merev, gőgös férfi hírében állt, általában nem sokáig bírták ki nála a házi alkalmazottjai. Berecz János, a bűntettben segédkező inas sem régóta szolgált nála.

A lapok olvasói borzongással vegyes kíváncsisággal falták tehát a gyilkossággal kapcsolatos újabb és újabb híreket. Az újságírók nem csak a gróf hálószobájáról adtak aprólékos leírást, de múltjában is igyekeztek olyan eseményeket felderíteni, melyeket kapcsolatba lehet hozni a gyilkossággal. Ha úgy vesszük, ez az eset legalább annyira volt bulvárszenzáció, mint komoly, kiemelt fontosságú közügy. 

Azt is érdemes az ügy kapcsán figyelembe venni, hogy 1883-at írunk. A modernizálódó,  világvárosiasodó Budapest lakossága nem csak a fejlődés jó oldalát tapasztalja, de szembe kell néznie az egyre növekvő munkanélküliséggel, a sok esetben ezzel összefüggésben álló növekvő bűnözéssel. Valamint azzal a jelenséggel, hogy a középkori városok (sőt, még a falvak!) rendezett, átlátható világával szemben, ahol (néhány rendkívüli eset kivételével) alapvetően mindenki tudhatta a másikról, hogy kicsoda, micsoda, addig a modern nagyváros tele van rendezetlen életű figurával, akikről nem igazán lehet eldönteni, hogy csak egy szerencsétlen, akinek kicsúszott a lába alól a talaj, vagy egy szándékosan zavarosban halászó illető.

A gyilkosság utóéletének érdekessége ugyanakkor, hogy a három felakasztott elkövető megítélése később óriási fordulatot vett: már nem rettenetes bűnözők voltak, hanem a balladai szegénylegények, akik igazságot tesznek a gonosz hatalmassággal szemben.   


Buda, a "bűnös" városrész

Az Imagine Budapest Azt beszélik a városban...  - bűnügyi történetek, pletykák Budapesten című sétáján még nyáron vettem részt. A program  helyszíne a Vár volt, így elsősorban ehhez kötődő esetekről esett szó, legelsőként a fentebb részletesebben ismertetett Mailáth-gyilkosságról. Bent jártunk a Dísz tér 3. alatt található Batthyány-palotában is, igaz ugyan az egykori lakásban nem jártunk, de nem is nagyon lett volna értelme, a napjainkban óvodaként működő hely nyilván áteshetett már jó pár átalakításon. A séta útvonala azonban úgy volt megtervezve, hogy folyamatosan lefelé, a Duna-part felé tartva azt is láthattuk, hogy a két rabló, Spanga Pál és Pitély (vagy Pitéli) Oláh Mihály milyen magasról ereszkedett le menekülés közben.

Odafent a Batthyány-palota, a rablók erre menekültek.  


Ők annak idején minden bizonnyal rövidebb idő alatt tették meg az utat, mi azonban, míg meg-megálltunk egy-egy állomáshelyen, egy sor érdekes információval gazdagíthattuk tudásunk a városrész múltjáról. Szó esett Thaisz Elekről, Pest, illetve később az egyesített Budapest első rendőrkapitányáról, aki igencsak sok minden felett szemet hunyt - persze nem ingyen - a legálisan működő bordélyházak és az illegális prostitúció esetében is.

Felidéztük Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem című művét, ami szintén megtörtént eseten alapult. Megtudhattuk még többek között, mi az a jassznyelv, hol játszottak itt a piros hol a pirost, valamint hogy az előkelő budai Vigadó tulajdonképpen mekkora nagy hamiskártyás bűnbarlang volt.  Lent a Duna parton pedig még Mágnás Elza sorsáról is esett néhány szó.  


Üzemeltető: Blogger.