"határozottan megmutatkozik a még manapság is bevett társadalmi gyakorlat - nem csak szülő-gyerek viszonyban, de az élet bármely területén, ahol bármiféle konfliktushelyzet alakul ki -, hogy sokszor a nőket presszionálják arra, legyenek ők az "okosabbak", a belátó és megértő, szófogadó jó kislányok, vagyis hogy a konfrontációt úgy simítsák el, hogy közben fojtsák önmagukba: számukra az adott helyzet rossz, mert mindenkinek (mindenki másnak) így lesz a legkényelmesebb. ("Na, na, ezt most nem kell elvinni ebbe az irányba. Itt senki semmiért nem felelős, jó?- kiabál apu.") Mindez úgy igazán hatásos, hogy a főszereplő lány nem kifejezetten mimóza-típus, inkább kicsit fiús jellem, aki igencsak nyers hangnemben beszél a felnőttekről és a felnőttekkel, ám pechére ezt is ellene fordítják (és ismét nem a lényeggel foglalkoznak"