Szuper magyar krimi - egyenesen Németországból

Az elmúlt hetekben kezem ügyébe akadt egy magyar thriller, tipikusan az a fajta kiadvány, ami annyira bűn rossz, hogy szót sem érdemes rá pazarolni. Azonban mégiscsak akadt vele kapcsolatban egy hasznosnak bizonyuló olvasási tapasztalat, ami most pont kapóra jön  - ellenpontozásként, kontrasztként - Molnár T. Eszter Szabadesés című krimijének recenzálása során. 

Alapvetően ritkán olvasok olyan  - az idejétmúlt szóhasználattal élve  - a szórakoztató irodalom kategóriájába sorolt műveket, melyekben Jennyk, Gregek, Pete-ek, Judyk, stb futkároznak az USA nagyvárosaiban, miközben a szerző magyar, és itt éldegél a mi kis "nagy falunkban", Budapesten, így aztán könnyedén könyvelem el, hogy biztos ebből a disszonanciából eredeztethető az az izzadtságszagú erőlködés, az a már az olvasó számára is kínos, kellemetlen  buta hangnem, ami jellemzi az effajta könyveket. 

Molnár T. Eszter krimije olvasása közben azonban rájöttem, rossz felől közelítem meg a jelenséget: ugyanis ha értelmes, intelligens az adott szöveg, akkor elbírja azt is, hogy külföldön játszódik. Márpedig a Szabadesés egy ilyen okosan megírt történet.  

A regény helyszíne Heidelberg (a szerző egyébként nem messze, Freiburgban él), és egyszerre enged bepillantást a német felső középosztály, valamint az egyetemi élet világába. Mint ahogyan arról már a könyv borítójáról is értesülhetünk, az alapszituáció, hogy holtan találják Walter Becker köztiszteletnek örvendő tudóst, Magdalena, a felesége pedig azt állítja (tehát egyáltalán nem tagadva a tettét), hogy önvédelemből szúrta le. Vagyis a kérdés nem az, hogy ki a gyilkos, hanem hogy milyen titkok rejlenek a férfi makulátlan életének tükörsima felszíne alatt. 

No, persze egy apró makula azért csak akad, felesége ugyanis - bár maga is kutató orvos  -  jóval fiatalabb nála, kelet-európai származású, ráadásul megismerkedésük idején prostituáltként dolgozott és drogfüggő (heroinista) volt. Egy ilyen szituációt a valós életben is könnyen lerendezünk (nono, csak semmi álszent ellenkezés!), hogy biztos a kis pénzéhes kurva megbolondította ezt a jóravaló, rendes embert. A regény olvasása során azonban ösztönösen is a tettes iránt kezdünk szimpátiát érezni, hisszük, hogy valami nagyon nem volt rendjén ebben a házasságban, és drukkolunk, hogy kiderüljön, hogy mi lehetett az. Mert hiszen mi másról szólhatna a következő több, mint háromszáz oldal? 

Ehhez viszont elengedhetetlen egy "nyomozó" főszereplő, jelen esetben a Schwer és Társa ügyvédi irodából Peter Brenner (őt illeti a cégnévben az "és társa" kitétel), egy negyvenes évei elején járó férfi, aki szemmel láthatóan életközepi válságban szenved. Ő egyben a regény elbeszélője is, és amikor azon lamentál épp, hogy úgy érzi, semmi értelmeset nem csinált eddig az életében, akkor azt ilyen szép mondatokban fogalmazza meg: 

"Nehéz volt beletörődni, hogy nem vagyok hős, még csak túl jó ember sem. Levin helyett nehéz volt beérnem Kareninnel." (53.)
           
Peternek, ha más formában és más mértékben is,de hasonló előítéletekkel kell szembenéznie, mint Magdalenának. Benősült egy sokadik generációs nagypolgári vállalkozó  családba, ennek köszönhetően sorra nyíltak meg előtte az ajtók, és fontos, befolyásos ügyfeleket szerzett az irodának. De bármit is tesz, mindig ott lebeg a feje felett ez a bizonyos ennek köszönhetően kitétel. Mindazonáltal van két tündéri kislánya, meg egy tipikus elkényeztetett hisztis hülyepicsa felesége. Ellenben közös szexuális életük gyakorlatilag nincs, ezt Peter férjezett titkárnőjével, Miával pótolja. Azonban ahogyan egyre többet tud meg a Becker házaspár életéről, úgy derül ki egyre több minden arról, milyen megsemmisítő mértékben illúzió csak az ő saját, kifelé tökéletesnek látszó házassága, családi élete. Úgy gondolom, a regény címe is az ő privát tragédiájára utal. 

Aki ismeri Molnár T. Eszter ifjúsági regényeit, tudhatja jól, hogy alkotásainak szerves része a humor. Bakos Virág, a kamasz hős jelleméből adódik, hogy sziporkáznia kell, ám ugyanaz a könnyed, elegáns szellemesség, irónia, ha visszafogottabban is, de itt is jelen van. 

"Valóságos nemzeti kincs az a nő, rajta kívül talán senkinek nem jutott volna eszébe, hogy Luther-bibliákat küldjön a brazil árváknak és több tucat dirndlit egy indiai lányiskolának" (129.)

- mondja Peter saját anyósáról. 

Mivel krimivel van dolgunk, ennél sokkal többet nem érdemes elárulni, de azt még megjegyezném, hogy úgy tűnik nekem, hogy a szerző szeret hírek közt tallózni, és abból ötleteket meríteni. Egyrészt az alapszituáció, a gyilkosság emlékeztetett engem egy perre, amiről még az internetkorszak előtt értesültem, mikor a német kereskedelmi csatornák bulvár magazinjait bámultam, hogy legalább 1-2 perces riportokban, de lássak valamit kedvenc focistáimról is. Az ügyvéd egyik peréről, a nagydarab, "feleségverő" televíziós riporterről is rögtön eszembe jutott valaki, valamint a magánéleti dráma magja is egy olyan helyzet, amivel már a német parlamentben is foglalkoztak nemrég. 

Amúgy a  történetmesélés dinamikája teljesen rendben van, az információk csöpögtetése-szivárogtatása arányos, van benne egy egészen jól kivitelezett "red herring", azaz egy olyan motívum, amiről úgy gondoljuk olvasás közben, hogy haha, na most megfogtam az írót, rájöttem, mit tervel, de persze ő az, aki ügyesen-okosan az orrunknál fogva vezet. 

A végénél csúszik csak el a dinamika: a csúcspont egyértelműen egyrészt a gyilkossági ügy (szinte) teljes felgöngyölítése, másrészt a magánéleti válság kiteljesedése. Ehhez képest a szálak elvarrása, a lezárás már kissé érdektelen, hajlamos az ember az utolsó 10-15 oldalt már csak lapozgatni, és a kulcsszavakat keresni, amiből a szereplők további sorsáról értesülhetünk. De ez nyilvánvalóan olvasói attitűd kérdése is. 

Molnár T. Eszter: Szabadesés. PRAE.HU  - PALIMPSZESZT 2017. 
Üzemeltető: Blogger.