Elhunyt Tahi Tóth László

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész 74 éves volt. 

(kép forrása: Vígszínház @ Facebook)


Tahi Tóth László 1944 január 23-án született Budapesten, 1966-ban végzett a Színművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában. Egész karrierje során, több mint 50 éven keresztül a Vígszínház társulatának tagja volt, a közvélemény azonban mind filmekből, sorozatokból, televíziós szórakoztató műsorokból és szinkronszerepei révén is jól ismerhette.

Tahi Tóth László 2017 januárjában előadás közben rosszul lett, de végigjátszotta az előadást, utána szállították kórházba. 2017 októberében tért vissza a színpadra. 

A színművészt a Vígszínház saját halottjának tekinti.