Trónok harca forgatás: mit tudunk eddig?

Nemrég az HBO megjelentetett egy friss posztert a várva várt 8. szezonnal kapcsolatban. Ennek kapcsán érdemes végigvenni, hol tart most a sorozat forgatása.  (Az esetleges spoilerekkel teletűzdelt cikk a kép alatt folytatódik.) 




Még egy aprócska megjegyzés mielőtt belecsapunk a lecsóba: nemrég néztem végig az egyik Youtube-csatornán, ahogyan hétről-hétre összefoglalta valaki a 7. szezon forgatásával kapcsolatos infókat: vagy arról van szó, hogy tényleg sokkal többet engedtek akkor már láttatni, vagy arról, hogy utólag a mostani infók is sokkal több jelentéssel töltődnek majd fel. 

No, akkor lássuk, hogyan állunk! Helyszínekre lebontva mondom: 

Deres

  • A legtöbb mozgolódás Moneyglass környékén (Észak-Írország) volt eddig.
  • Volt (legalább) egy nagy csata 4-500 statisztával, azaz nagyjából olyan horderejű akció(k)ról lesz szó, mint volt a Fattyak Csatája. 
  • Melisandre (Carice van Hauten) is minden bizonnyal oda tartott: az általa vezetés közben feltöltött fotón kivehető volt a közlekedési táblákon feltüntetett települések neve, a fotót azonban idővel letörölték, mindenesetre érdekes kérdéseket vet fel - Melisandre Deresben? Hmm, hmm... 
  •  Egyes források szerint a(z egyik) csata közben a Véreb a Makulátlanok ellen harcol.
  • Készültek fotók arról, hogy Makulátlanok holtestei (szilikonbábúk, lsd szintén Fattyak Csatája) hevernek a kastély tövében.
  • A kastélyrom, amely a deresi kripta jeleneteinek helyszínéül szolgál, ismét forgatási helyszín volt. Vannak arra utaló jelek, hogy Tyrion (Peter Dinklage) is a helyszínen tartózkodott; beszámolók szerint az egyik jelenet végén megszólalt a kürt (de nem tudni, hányszor).
  • Deres leég, lángokban állt az egész díszlet - méghozzá szándékosan (azaz nem úgy, mint a Róma című sorozat esetében, ahol amiatt kellett összecsapni a végét, mert leégett a díszlet)
  • A Linen Mills Studios helyszínén is green boxot láttak  - ez lehet Deres, de lehet Zúgó is (korábban a Háromszemű Holló barlangjának jeleneteit is itt vették fel), de az sem kizárt, hogy egy másik projektről van szó. 

Vas-szigetek:



Fekete Vár:  


  • Néhány hete kezdték el építeni azt a gigantikus méretű (sokak szerint Guiness-rekord gyanús) green boxot, ami a Fekete Várban játszódó jeleneteknek helyszínt adó épületegyüttes körül látható - itt is le fog talán dőlni a Fal?
  • Ed (Bred Crompton) az Éjjeli Őrség 999. parancsnoka, pontosabban az őt játszó színész még tavaly év végén nyilatkozta, hogy nem akármilyen módon fog befejeződni az ő történetszáluk, hanem igazi nagy dobás lesz.   
a Falon túl (?):
  • Készült néhány fotó arról, hogy Jon (Kit Harington) és Daenerys (Emilia Clarke) megérkeztek Izlandra és pózolnak a rajongók kérésére, ám az összes eddig fotó közül ez az, amelyik leginkább félrevezető lehet (és a legkevésbé spoilergyanús, hiszen egyértelmű, hogy itt a tél, s ha még a Falon inneni jeleneteket is vesznek fel ott, nem a helyszín miatt lesz érdekes).
  • A hírek szerint a belfasti reptéren látott stábtagok (lsd alább) is ide tartottak. 


Királyvár 1 ( Dubrovnik)

  • Királyvárnak (legalább) két díszlete van, ebből egyik Dubrovnik, itt volt február közepén sűrű a forgalom, és a Véreb és a Makulátlanok összecsapása mellett talán ez az egyik legtöbb kérdést generáló jelenetsor: Jon és Cersei (Lena Heady) találkozása. Az öltözékek alapján tél van, de nem durván hóval fedett, csak hűvösebb a korábban megszokottnál, amiért a Lannister-zsoldosok is kaptak egy elegáns, de vastag piros köpenyt. A forgatáson jelen volt az 1,2 és 4. rész rendezője, valamint a show kreátorai (David Benioff és D.B. Weiss), akik valószínűleg az utolsó részt rendezik majd. Cersei és Jon találkozása  kapásból cáfolja azt a "kiszivárogtatott" verziót, hogy Jonék majd akkor érnek Királyvárba, mikor Arya már megölte Cerseit)

Királyvár 2. (Belfast)
  • A Titanic filmstúdió belfasti telepe a központja a forgatásnak (belső felvételeket is itt vesznek fel), itt kezdték el legelőször a külső díszletek felépítését, de még korántsem végeztek. Mindenesetre a már kész részletekből látszik, hogy Királyvár masszív ostrom alatt (vagy után)  lesz, a kérdés csak az, hogy ki lesz az ostromló fél
Minden egyéb: 
  • Belfast tehát a központ, a legtöbb szereplő ide érkezik (vagy innen viszik őket csoportosan tovább),  aki tehát sűrűn jár a reptér közelében, sok mindenkivel összefuthat, akár egy egész kávézós társasággal, ahol Brienne (Gwendoline Christie), Jorah (Ian Glenn), Sam (John Bradley, háttal), Gendy (Joe Dempsey) és  Tormund (Kristofer Hivju) is egy asztalnál várakozik.
  • Tormund valószínűleg megúszta a Fal ledőlését a Keleti Őrségnél, mert aktívan jelen van a forgatásokon, meg akár még az utcán is össze lehet vele futni    
  • Lena Heady testdublőre is megérkezett a forgatásra és az őt képviselő ügynökség szerint megint ugyanazt a munkát végzi, azaz Cercei valahol valamikor, valamiképp meztelen lesz. De az is lehet, hogy arról van szó, hogy kellett megint egy olyan női  dublőr, aki extrém helyzetben vállal meztelenséget (gondoljunk bele, fizikailag milyen kimerítő lehetett a Szégyenmenet forgatása). Létezik egy olyan teória, miszerint Daeneryst meztelen holttestét fellógatva közszemlére teszik majd Királyvárban, és ezt a forgatás során egy már jól bevált specialistára bízzák, akinek az idomait esetleg majd digitálisan hozzáigazítják  Emilia Clarke alkatához.   
A rejtély:
  • Az öt kiemelt keresetű színész közül négyről már hallottunk a forgatások kapcsán, Jaime Lannister (Nikolaj Coster-Waldau) azonban úgy tűnik, még nem bukkant fel egyik helyszínen sem. Talán majd amikor Fekete Várban forgatnak.   
A még nagyobb rejtély:
  • Friss, ropogós hír a Talking Thrones nevű youtube-csatornáról, hogy felbukkant egy fotó, melyen mintha Emilia Clarke és Kit Harington állna szemben egymással egy épp forgó jelenetben, s mintha a mozdulat kevésbé ölelésről, inkább ölésről szólna, ami megerősítené az Azor Ahai-elméletet, mi szerint Jon Snow a herceg, akit megígértek, és sorsa beteljesítéséhez Azor Ahaihoz hasonlóan meg kell ölnie kedvesét/feleségét. Mivel azonban más mérvadó Trónok harcás portálokon még nem beszélnek a felvételről, tekintsük ezt most inkább dezinformációnak (természetesen a Talking Thrones is mérvadó és a vlogger sem veszi készpénznek a fényképet).